|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 24 találat | lapozás: 1-24 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Sipos Erzsébet 1993. szeptember 17.Temesváron az elmúlt évbe Katolikus Líceum létesült. Idén már két líceumi osztály indult. A most induló IX. osztály két csoportot alkot: a magyar csoportba 16, a románban 14 tanuló jár. Az iskolai tanévnyitón Szabó Péter igazgató növendékei püspöki áldásban részesültek. Krauter Sebestyén püspök mondott beszédet. /Sipos Erzsébet: Ünnepélyes tanévnyitó a temesvári Katolikus Líceumban. = Temesvári Új Szó (Temesvár), szept. 17./1993. október 20.A katolikus jótékonysági szervezet, a Caritas egyik temesvári vezetője Reinholz András plébános. Elmondta, hogy a helyi katolikus nőszövetség száznyolcvan tagja segíti munkájukat. Felkutatják a rászorulókat. A helyi Caritas szegénykonyhát is működtet, ötven embernek főznek, a mozgássérülteknek hazaszállítják az ebédet. /Sipos Erzsébet: A szegénykonyhától a szociális központig.= Temesvári Új Szó (Temesvár), okt. 20./2001. augusztus 14.A Zsombolyai Napok /aug. 10-12./ minden eddiginél tartalmasabb volt: lovasbemutató, fogatverseny. Fellépett a Szeged néptáncegyüttes, valamint a nagykikindai Róna népi tánccsoport. /Sipos Erzsébet: Zsombolya ünnepe. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 14./2002. november 21.Gátalján az óvodában találkoznak a fakultatív magyar órákra beiratkozott gyerekek, mert csak itt van hely. A beiratkozottak közül huszonöten rendszeresen eljönnek. A román iskolából - a jobbára tiszta magyar családok gyermekei - jönnek magyarórára. Eltelt a szeptember, el az október, és az órákért járó fizetést a tanárnő még nem kapta meg, holott Végvárról jár Gátaljára. /Sipos Erzsébet: Iskola hetente egyszer. Jöttek a gyerekek a román iskolából - magyarórára. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 21./2003. március 15.A Kút, az Új Ezredév /Temesvár/ református egyházközség kiadványa 1999-ben született meg. Szerkesztője Gazdáné Mátyus Melinda lelkipásztor. Négyéves a kéthavonta megjelenő lap, jelenleg a 24. számát vehette kézbe az olvasó. Az új számban Halász Ferenc tanár a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcra emlékezett annak 300. évfordulója alkalmából, Toró T. Tibor a közelmúltban megtartott szatmárnémeti rendezvények tanulságait összegezte, Jecza Péter szobrászművész vallott életéről, munkásságáról. /Sipos Erzsébet: Négyéves a temesvári református lap. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 15./2003. április 30.A Szivárvány, a temesvári 26-os Általános Iskola magyar tagozatának gyermeklapja öt évvel ezelőtt született. Megálmodói, az V-VIII. osztály növendékei és főszerkesztője, Bugárszky Ildikó Karolina tanárnő. Az ünnepségen köszöntötték Anavi Ádám költőt, aki az első lapszámtól mostanig figyelemmel kísérte a kis csapat szárnypróbálgatásait. /Sipos Erzsébet: Ötéves a Szivárvány. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 30./2003. október 4.Egy éve került Papp Csaba református lelkipásztor Zsombolyára. A városban van imaház, és 122 a gyülekezeti tagok száma. Nagyszentmiklóson 86-an, Gyertyámoson 12-en, Klári-Szőlőkben 14-en, Valkányban 7-en, Nagyőszön 6-an, Pusztakeresztúron több mint 20-an vallják magukat reformátusnak. Nyolcvan százalékuk idős ember, a fiatalok közül pedig sokan vegyes házasságban élnek. A felsorolt falvakban családi házaknál, megüresedett vendéglátó helyiségekben tartják az istentiszteletet. Papp Csaba lelkész tanító híján, felvállalta a zsombolyai magyar tagozat I-IV. osztályosainak oktatását is. /Sipos Erzsébet: Az út elején. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 4./2004. április 2.Magyarszentmártonban nincs magyar nyelvű oktatás. A vegyes házasságból született gyermekeknél a magyar szülő mindkét esetben engedékeny. Lemond saját anyanyelvének használatáról. Akadnak tiszta magyar családok is, akik nem beszélnek odahaza anyanyelvükön a gyermekükkel. Vajon mi indokolja ezt az önfeladást? /Sipos Erzsébet: Felemás boldogság. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 2./2005. május 17.Temes megyében, Végváron tartalmas iskolanapokat szerveztek. Peres Ibolya, az iskola igazgatója elmondta, számára az iskola, a hivatás jelenti a legtöbbet az életben. A környékről Kádár, Buziás, Sipet, Ötvösd, Gátalja, a határon túlról Röszke iskolai küldöttsége érkezett meg. Idén Csákról, a Caritas árvaház gyermekei is megtapasztalhatták Végvár nagyközösség vendégszeretetét. Kézművesség, logikai játékok, újságszerkesztés, helytörténeti vetélkedő, sport, kirándulás – változatos volt a program. Az Ismerjük meg szülőfalunkat verseny megmozgatta a falut. /Sipos Erzsébet: Visszhangos iskolanapok. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 17./2006. március 14.Temesváron gyermek-néptánccsoport alakult a város legkisebbjeiből, az Eszterlánc, és bemutatkozásuknak, első fellépésüknek nagyon sokan tapsoltak március 12-én, vasárnap. A temesvári Kultúrház legifjabb hajtása csupa óvodás meg kisiskolás gyermek, a csoport vezetői pedig Mihály Emese és Márton Csilla, az 1-es Általános Iskola magyar tagozatának pedagógusai, az oktató Gombos András, a Szeged Táncegyüttes neves koreográfusa. A megyében hat évvel ezelőtt eresztett gyökeret a néptáncmozgalom, és lám, már van kikkel színpadra állni, színvonalas folklórrendezvényeken szerepelni – mondotta Nagy Albert, a Szeged Táncegyüttes vezetője, akit elhozta és megszerettette itt is a népi táncot. Az esten a Szeged Táncegyüttes óriási sikert aratott. /Sipos Erzsébet: Eszterlánc. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 14./2007. június 27.Megjelent Szabó K. Attila Az erdélyi tanító- és óvóképzés történetéből /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című közel ezer oldalas munkája. Szabó Kálmán Attila, a könyv szerkesztője előszavában kiemelte: „az intézményes képzés első formáinak megjelenése (1777) óta eltelt két és negyed század folyamán Erdély 23 városában 45 olyan iskola működött, amelyben valamilyen formában rövidebb-hosszabb ideig ilyen jellegű oktató-nevelő munka (is) folyt. ” Önálló magyar tanintézet működik a következő városokban: Kolozsvár, Nagyenyed, Székelyudvarhely, Kézdivásárhely, román intézet tagozataként: Marosvásárhely, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Zilah. /Sipos Erzsébet: Az erdélyi tanító- és óvóképzés történetéből. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 27./2007. augusztus 28.Húsz évvel ezelőtt nem gondolták volna, hogy eljön az idő, amikor új vallásos versek láthatnak napvilágot magyar nyelven. Megjelent dr. Brauch Magda Téged kereslek /Erdélyi Pegazus Könyvkiadó, Székelyudvarhely/ című könyve, melyben Beke Sándor istenes költészetét elemzi. Beke Sándor ezeket a verseket versimáknak nevezi. /Sipos Erzsébet: Az imádság a lélek anyanyelve. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 28./2008. július 10.Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó /Székelyudvarhely/ két, nemrégiben megjelent kötete igazi értékmentés. Tíz esztendő szellemi termését leltározzák a szerzők. A Székely Útkereső – Szellemi Műhely a XX. század végén Erdélyben című könyv szerzője Beke Sándor, míg a Székely Útkereső kiadványok műhelyében című kötet P. Buzogány Árpád munkája. A Székely Útkereső /Székelyudvarhely/ folyóiratról vallja Beke Sándor főszerkesztő, hogy a Brassóban eltöltött gyermekévekre vezethető vissza. Brassóban a múlt század közepe táján a Székelyföld "mesteremberei", a kőműves, a festő, az ács- és asztalosmesterek a jobb megélhetés reményében nagy hullámban vándoroltak el szülőföldjükről és telepedtek le Brassóba. Kiszolgáltatottságban, szenvedésben volt részük, egyetlen igaz és hű barátjuk volt – az Isten. Beke Sándor Brassóban találkozott a „vallásos székellyel, aki vigyázott nyelvére, ápolta, megtartotta hitét, emberségét és hagyományait. ”Beke Sándor 1990. áprilisában Székelyudvarhelyen indította el irodalmi és művelődési folyóiratát, a Székely Útkeresőt, amely 1999-ben megszűnt, de ma is él: átlényegült a Székely Útkereső Kiadványok népszerű könyvsorozatává. Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó pedig a Székely Útkeresővel párhuzamosan nőtte ki magát Székelyföld egyik szellemi műhelyévé. P. Buzogány Árpád Székely Útkereső kiadványok műhelyében kötete a Hagyomány és helyismeret közelképben alcímet viseli. /Sipos Erzsébet: Útkereső. Az ösvénytől Európa kivilágított útjai felé. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 10./2008. december 31.Végváron karácsonykor istentiszteletre gyűltek össze a falu lakói, hogy imával, zsoltárral, verssel, dallal köszöntsék 120 éves templomukat. Nagy idő ez a település életében, a mindenkori hatalommal és a természet erőivel dacoltak, dolgoztak a talpon maradásért, a túlélésért a végváriak – mondotta helytörténeti ismertetőjében Bódis Ferenc, aki bár új lelkésze e gyülekezetnek, de fellapozta a krónikákat. Ilyen szellemben köszöntötte az évfordulót és a gyülekezet tagjait Kádár Levente gondnok, valamint az erre az alkalomra határon túlról visszatért Gyöngyösi Sipos Csilla volt lelkipásztor is. Az erre az alkalomra kiállított fotók között volt egy (talán) féldomborműt ábrázoló kép, rajta az írás: Végvári Dalkör, 1926. Mindig voltak ennek a falunak olyan tanítói, papjai, akik örökre beírták nevüket a helység történelmébe – mondják az itt élők, és köztük említik dr. Kádár István tiszteletest is, akinek Végvár című versét elszavalták. /Sipos Erzsébet: A 120-ik jubileum tiszteletére. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 31./2011. április 20.Tíz év múlva.Egy hónap híján tíz évvel ezelõtt, 2001. május 18-án a Magyar �?jságírók Romániai Egyesületének akkori elnöke, Csép Sándor publicista, író félszáz meghívott jelenlétében vágta el a Nyugati Jelen temesvári szerkesztõségének avatószalagját. Jelentõs nap volt ez a Nyugati Jelen és a Temes megyei olvasók számára egyaránt - hiszen 2001 májusában, hála a szerkesztõség alapjait hosszabb ideje lelkesen és fáradhatatlanul építõ Sipos Erzsébetnek és Jánosnak, a Nyugati Jelen Temes megyében már jelentõs olvasótáborral rendelkezett. A korszerûen berendezett szerkesztõség a tíz év alatt nemcsak a szerkesztõségi tevékenységnek adott otthont, de számos rendezvénynek is, keretet teremtve a lap munkatársainak a szórványmagyarság kultúrájának, hagyományainak bemutatására, ápolására, a megmaradás és szülõföldön maradás ügyének erõsítésére. Sipos János, a temesvári szerkesztõség oszlopos tagja és egyben elsõ vezetõje - a fiatalabb kollégák szeretett János bácsija, akinek jó szavára, bölcs tanácsaira mindig lehetett számítani - ma már nem lehet velünk. Az évek folyamán a szerkesztõi és munkatársi gárda is változott. Böszörményi Szabolcs, Darida Zoltán, Demendi Ferenc, Jantó Petneházi István, Joó Imre, Laslavic Tímea, László Árpád, Lukic Andrea, Nagyálmos Ildikó, Nemeºan Enikõ, Ordodi Piroska, Pataky Lehel Zsolt, Pataki Zoltán, Pongrácz Mária, Sipos Erzsébet, Sipos János, Spânu Lucian, Szekeres Gábor, Szekernyés Irén, valamennyien hozzájárultak/nak a Nyugati Jelen és a temesi olvasók kapcsolatának elmélyítéséhez. Köszönet érte. �?s köszönet azoknak a külmunkatársaknak, szervezeteknek, intézményeknek, akiknek nevét hely hiányában ugyan nem tudjuk felsorolni, de hozzáállásukkal, munkájukkal partnereinknek bizonyultak/nak. Köszönet illeti a laptulajdonos Böszörményi Zoltánt, aki nem csupán a szerkesztõség megszületését tette lehetõvé - a lap Temes megyei terjesztésének ötlete is tõle származik -, de számtalan rendezvény, kulturális intézmény támogatásával segítette az itteni magyar közösséget. �?s nem utolsósorban köszönet illeti az Olvasókat, akik befogadták és megszerették a Nyugati Jelent, akikért az újság nap mint nap íródik, és akikkel reméljük - minden nehézség ellenére -, tíz év múlva is együtt ünnepelhetünk. **** A Csiky Gergely Állami Magyar Színház jóvoltából elõfizetõink ma ingyenesen tekinthették meg az Ájlávju címû musicalt. Az elõadás után kisorsoltuk a meghirdetett nyereményeket. A nyertesek: fõnyeremény: kétszemélyes wellness-hétvége a ceglédi Aquarell Hotelben - Bárányi Erzsébet, Temesvár - könyvcsomag: Szalai Sándor, Végvár; Bulényi Ferenc, Szentmiklós; Kardos Erzsébet, Temesvár; Gordán Magdaléna, Temesvár; Szûcs István, Szentmiklós; Béres Margit, Temesvár - színházjegy: Vince János, Temesvár; Kiss Sándor, Végvár; Zsamboki Erzsébet, Gátalja - egy-egy palack bor: Toth Anton, Végvár; Magyari László Erzsébet, Temesvár; Boér Dezsõ, Szentmiklós; Mike Klára, Temesvár; Nyeste János, Zsombolya. Az ünnepségre és az elõadásra holnapi lapszámunkban visszatérünk. Nyugati Jelen (Arad) 2013. június 15.A Toll védelmeÖtödik évfolyamához érkezett a székelyudvarhelyi folyóirat Kisiskoláskorom kedvenc tárgyai közé tartozott a háromszínű golyóstoll, amely egyetlen érintésre pirosban vagy zöldben folytatta a megszokott kék sorokat. A székelyudvarhelyi Erdélyi Toll ennél sokkal több árnyalattal lepi meg minden negyedévben olvasóit a legfiatalabb "Tollforgatóktól" a szépkorúakig. Az ötödik évfolyamához érkezett irodalmi, művelődési folyóirat az – idén huszonkettedik évébe lépett – udvarhelyi Erdélyi Gondolat Lap- és Könyvkiadó sajtóterméke különös szépségű, váratlan virágként született 2009-ben, akkor, amikor már a médiavilágban is érzékelhetővé váltak a gazdasági válság jelei, a meglévő irodalmi- művelődési lapok köré csoportosult szerzők és olvasók köre pedig rég körvonalazódott. Szükség, igény volt rá mégis. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogyaz elmúlt fél évtized alatt egyszer sem kellett megtorpannia, sem minőségében, sem terjedelmében nem érintették az anyagilag, eszmeileg egyaránt nehéz idők mellékhatásai. Ötödik évfolyamának első számában megtaláljuk az induláskor "megkóstoltatott," azóta egyszer sem nélkülözött rovatokat – Anyanyelvünk épségéért, Írók a szülőföldről, Irodalomtörténet, Sajtótörténet, Múzsa és Lant, Híres magyar múzsák, Filozófia, Élő néphagyományok, Hit és üzenet, Élő tudomány, Erdélyi Toll – gyermekeknek –, az első ötvenegynéhány oldalon, a szintén ismert és kedvelt Műhely rovatban pedig Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó és szellemi műhely húszéves évfordulóján címmel Beke Sándor főszerkesztő 2012-ben kiadott interjúkötetének első fejezete olvasható. Mi módon befolyásolta az 1989 utáni romániai magyar sajtó az alkotói pályák alakulását, milyen emlékeket idéz a rendszerváltás után megjelent Székely útkereső, mi a jelentősége a 70-nél több magyar írót "egy közös erdélyi asztalhoz" ültető Erdélyi Tollnak? – jeles írók, költők, irodalomtörténészek, egyetemi tanárok, szerkesztők véleményét ismerhetik meg minderről a kötet, illetve a lap olvasói. Ezen gondolatokból válogattunk: "Szomorúság és életbizalom: ez jellemez ma minden szellemi igényt, mert nem lehet nem észrevenni etnikai sorvadásunk aggasztó tüneteit, ugyanakkor kötelességünk és felelősségünk a jövőteremtő munkálkodás. Ez a kötelességéthosz fűti az Erdélyi Toll működtetését is, színvonala, jellege, holdudvara pedig nyilván egyre feltűnőbb lesz az erdélyi és egységes Kárpát-hazai kulturális magyar ég-boltozat alatt." (Bertha Zoltán), "Megőrzésre, továbbadásra méltó szellemi táplálék gyermeknek, fiatalnak és idősnek egyaránt." (Sipos Erzsébet), "Nekem személy szerint a reményt jelenti, hogy Erdélyben (és persze, Székelyföldön) továbbra is szükség van az írott szóra, a nyelvre, az irodalmi alkotásra." (Demeter Attila). Sorozatban közölt prózaanyagával – Bölöni Domokos: Szélrózsa kankalin, Málnási Ferenc: Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében, Balázs Sándor: Köznapi filozófia, Bustya Dezső: Tűnődések – számomra a folytonosság ígéretét sugallja, egyfajta biztonságérzetet kelt az ötesztendős Erdélyi Toll. Olyan érzés ez, mint amikor valaki több hónapos távollét után hazatér, és mindent a helyén talál. (A tartalomból: Beke Sándor: Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó és szellemi műhely húszéves évfordulóján (I.), Bölöni Domokos: Szélrózsa kankalin (VI.), Pomogáts Béla: A helikoni költészet, Bárd Oszkár: Kell lennie, Madách Imre: Isten keze, ember keze, Málnási Ferenc: "Mondottam, ember, küzdj és bízva bízzál", Nagy Pál: Volt akkor egy Művészet, Pomogáts Béla: Búcsú egy műhelytől, Kozma László: Szabó T. Attila, Málnási Ferenc: Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében (XII.), Brauch Magda: Nyelvi illem – régen és ma, Bertha Zoltán: Magyarság és emberség, Brauch Magda: Erzsébet asszony, Balázs Sándor: Köznapi filozófia (VI.), Ráduly János: Népies rabversek 1897-ből, Szőcs Katalin: Az élet virága (I.), Sebestyén Péter: Húsvét, az ünnepek ünnepe; Feltámadás; Látta és hitt, Bustya Dezső: Tűnődések (IV.), Zsigmond Enikő: Milyen gát a Bogát-dombja, küszöb-e a Gréces-tető? A Múzsa és Lant rovat szerzői: Albert–Lőrincz Márton, Barabás István, Beke Sándor, Bodó Márta, Csatáné Bartha Irénke, Csire Gabriella, Demeter Attila, Elekes Ferenc, Eszteró István, Ferenczi Enikő, Fülöp Kálmán, Gáspár Erika, Ilyés András Zsolt, Kamenitzky Antal, Kiss Lehel, Komán János, Kozma László, Molnos Ferenc, Mester Györgyi, Mészely József, Nagy Irén, P. Buzogány Árpád, Pálffy Tamás, Ráduly János, Tar Károly. Az Erdélyi Toll – gyermekeknek rovatban Barcsay Andrea-Krisztina, Csatáné Bartha Irénke, Csire Gabriella, Kiss Lehel, Kozma László, László László, Mester Györgyi, Mészely Adél, Mészely József, Nagy Székely Ildikó, P. Buzogány Árpád, Tar Károly írásai szerepelnek.). nszi Népújság (Marosvásárhely) 2013. július 16.Gondolatok az Erdélyi GondolatrólKözvetlenül a rendszerváltás után egy tehetséges brassói fiatalember, Beke Sándor Székelyudvarhelyre költözik, és elhatározza, hogy életét nem csupán a versírásnak, hanem a könyvkiadásnak is szenteli. Lírikus alkata ugyanis jól megfért különleges menedzseri képességeivel. És megszületett az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, amely fennállása óta mintegy 300 könyvet jelentetett meg, többek között a szépirodalom, a nyelv- és irodalomtudomány, az etnográfia, a folklór, a történelem, a filozófia, a szociográfia, a művészettörténet, a biológia tárgyköréből, de memoárok, publicisztikai és esszékötetek is napvilágot láttak az utóbbi két évtizedben. A Székely Útkereső című irodalmi művelődési lapot követően pedig, 2009-ben, immár több mint 200 oldalas terjedelemben megjelent az Erdélyi Toll című irodalmi művelődési folyóirat is. Dióhéjban ennyi az erdélyi könyvkiadás és sajtótörténet immár szerves részét képező Erdélyi Gondolat Könyvkiadó története. Az Erdélyi Gondolaté, amelynek születésénél ott bábáskodott a felejthetetlen emlékű neves néprajzkutató és író Nagy Olga, aki tudományos tekintélyét latba vetve, önzetlen segítőkészséggel állt Beke Sándor mellé, segített betörni a könyves szakma meglehetősen zárt világába. Úgy is, hogy számtalan kötetét ajánlotta föl kiadásra, de úgy is, hogy olyan jelentős szerzőket sikerült megnyernie az ügynek mint Fodor Sándor, Cseke Péter, Murádin László, Péntek János, Jancsik Pál, Benkő András és a többiek. A kiadó megalakulásának 20. évfordulóján a főszerkesztő, Beke Sándor a 21. századi erdélyi könyvkiadással, sajtókiadványokkal, irodalommal és könyvterjesztéssel kapcsolatos körkérdésekkel fordult az Erdélyi Gondolat munkatársaihoz, olvasóihoz, megszólaltatva neves írókat, irodalomtörténészeket, nyelvészeket, egyetemi tanárokat, szerkesztőket. Az Erdélyi Toll 2013/1 és 2013/2 számában napvilágot látott válaszok Albert-Lőrincz Márton, Balázs Sándor, Barabás István, Bertha Zoltán, Bölöni Domokos, Brauch Magda, Buksa Éva-Mária, Csire Gabriella, Demeter Attila, Jakobovits Miklós, Málnási Ferenc, P. Buzogány Árpád, Pomogáts Béla, Ráduly János és Sipos Erzsébet véleményét tartalmazzák. A ‘89 utáni erdélyi magyar sajtó hatását firtató kérdéssel kapcsolatban a válaszok sokaságából Pomogáts Béla egy gondolatát emelném ki: „A Székelyföld a maga különleges történelmi és kulturális, mondhatnám így is: „lelki” hagyományai révén a magyar kulturális közösség meghatározó tényezője. Mondhatnám, ahhoz, hogy a nemzeti kultúra teljes értékű örökösei és gazdái legyünk egy kicsit „székelyeknek” is kell lennünk – Budapesten, Szegeden, Debrecenben, Pécsen, sőt Szabadkán, Pozsonyban, és Kassán is. Vagyis vállalnunk kell a Székelyföld hagyományait és kultúráját, ismernünk kell ezt a kultúrát, birtokba kell vennünk egyetemes magyar értékeit, és el kell köteleznünk magunkat fennmaradásának és gazdagodásának, megismerésének és megismertetésének ügye mellett. Mindennek szolgálatában áll, mindezt elősegíti az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, a Székely Útkereső és az Erdélyi Toll.” S hogy milyen értékeket adott a magyar könyvbarátoknak az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó? Bertha Zoltán szerint „örök érvényű erdélyi sajátosságok tárházát, enciklopédikus tudástárát bővítette elévülhetetlen kincsekkel (s így elévülhetetlen érdemeket is szerezve, sőt halmozva) az utóbbi két évtizedben. A Sütő András által olyannyira messze sugárzó jelképiséggel feldúsított fogalom, a sajátosság méltósága, a genius loci kap általa is markáns, karakteres önkifejeződést. Elég végigtekinteni a számtalan kitűnő művelődéstörténeti, néprajzi-népismereti, helytörténeti, gyermekirodalmi és végtelenül sorolhatnánk, hogy még mi mindenféle műfajba sorolható könyvek seregén, hogy nyilvánvalóvá váljon mindenki előtt: a nemzeti önismeret szép- és szakirodalmának egyik megkerülhetetlenül fontos műhelyteremtő központja, rangos centruma és őrvára épült fel a kiadó által az elmúlt években. A sajátos szellemi értékek minden egyes könyvet külön jellemeznek, de együtt valóban lenyűgözően bizonyítják, hogy éppen olyan területeket is be tudtak világítani, amelyek olykor a figyelem peremére szorultak. A székely népi humor felderítésének például nincs másik olyan gazdája, mint ez a kiadó, ez a vállalkozás.” A két, egyenként 232 oldalas kiadvány tartalmazza többek között Pomogáts Bélának A helikoni költészet és A helikoni elbeszélő irodalom című tanulmányait, Bertha Zoltán Magyarság és emberség című esszéjét, Nagy Pál írását az egykori Művészetről. A 190 éve született Madách Imrére Málnási Ferenc, Sipos Domokosra Józsa Miklós emlékezik, a 100 éve született Jékely Zoltánról pedig Ráduly János készített tartalmas összeállítást. Köszönésről, megszólításról, nyelvi illemről értekezik Brauch Magda, és néhány nyelvi babonára, köznyelvi hibára is felhívja a figyelmet. Különleges irodalmi csemegének számít a Szélrózsa kankalin, Bölöni Domokos összetéveszthetetlenül eredeti, sajátosan kifejező, nyelvi, stílusbeli bravúrokban bővelkedő mondatfolyam-sorozata önmagáról, életéről, környezetéről. Mindkét kötet szerves részét képezi a szépirodalmi anyagot tartalmazó Múzsa és lant című rovat. Mellyel kapcsolatban csupán annyit: olykor a kevesebb több is lehet. A gyenge verseknek – elvétve bár, de ilyenek is akadnak – semmi keresnivalójuk egy igényes kiadványban. A minőség jegyében történő válogatás szigora a jóindulatú ösztönzés mellett sem elhanyagolható. Két sikeres évtizedet zárt nemrég az Erdélyi Gondolat, és minden bizonnyal további, még sikeresebb évtizedek várnak a sajátos arcélű, Székelyudvarhely határait rég átlépett könyvkiadóra. Németh Júlia Szabadság (Kolozsvár) 2014. augusztus 27.Hálósok, ha találkoznak...Miről beszélgetnek a barátok, azonos érdeklődésű, egyazon körhöz, csoportosuláshoz tartozó emberek, ha találkoznak? Nyilván arról, ami összehozta, összeköti őket, ami legjobban foglalkoztatja, és ébren tartja az érdeklődésüket. Nos, a katolikus közösségek hálózata ilyen. Az aránylag fiatal, 1990-ben Budapesten alakult egyesületnek sikerült ismertté tennie a nevét, és behálóznia a Kárpát-medencét. Hogy kiknek a révén, kiknek az elképzelése, törekvése találkozott, kik érezték úgy, hogy szükség van egy szorosabb összefogásra? Azok, akik a katolikus vallásban látják hitéletük kiteljesedését, a keresztény értékek továbbadásának a lehetőségét. Köztük vannak a Partium régióhoz tartozó csoportok, akik az elmúlt héten Temesváron képviseltették magukat egy olyan találkozón, amelyre ráillik a hasznos és kellemes minősítés. Bálint Klára, a temesvári Háló csoport irányítója, a találkozó szervezője és házigazdája, Konrád Katalin, a Partium Háló Egyesület vezetője, ft. Gyenge Béla, a nagyváradi Szent József plébánia plébánosa, ft. Tóth Attila nagyváradi segédlelkész és a helybeliek, ft. Szilvágyi Zsolt józsefvárosi plébános, ft. Kocsik Zoltán, a Gerhardinum Katolikus Líceum spirituálisa, valamint a kiscsoportos beszélgetéseken résztvevőknek köszönhető a tartalmas, élménygazdag nap megélése. Az erzsébetvárosi szalvatoriánus rend temploma, amely otthont adott a Háló-találkozónak, méltó keretet biztosított a mindenkit érintő kérdéskörnek. Ugyanis Keresztény nevelés a családban és az iskolában címmel ft. Kocsik Zoltán, a Gerhardinum Líceum lelki vezetője tartott előadást. Soha jobbkor! Hisz küszöbön a tanévnyitás, a gyermekek elindítása, és a család, az egyház, az iskola együttműködése feltételeinek a megteremtése napi feladat, egyik vagy másik nélkül hézagos lenne a nevelés. A szülői példaadás, az iskola egészséges légköre, a hitéletet irányító lelkipásztorok és hitoktatók személyes hozzájárulása együtt szolgálja az emberépítés nemes feladatát, amelyhez felnőni nem is olyan könnyű. A kiscsoportos beszélgetések során egyéni tapasztalatok, emlékek, javaslatok hangzottak el, és közös ima szentesítette az elhatározást: szövögetni, bogozni kell továbbra is a Hálót, hétköznapokon és ünnepnapokon, akár egyszerű kenderszálból, akár selyemzsinórból, mert a cél közös. Hogy összetartson, megtartson és erősítsen. Sipos Erzsébet, Nyugati Jelen (Arad) 2014. december 29.Magas elismerés post mortem dr. Bárányi IldikónakDecember 27-én a temesvár-józsefvárosi plébániatemplomban megemlékező gyászmisét tartottak a hat hónapja elhunyt dr. Bárányi Ildikó, a Temesvári Máltai Segélyszolgálat elnöke lelki üdvéért, és méltatták a máltai kereszt jegyében végzett áldozatos munkáját. A megemlékező misét ft. Szilvágyi Zsolt helyi plébános celebrálta, ft. Szabó Péter kanonok, plébános, a Máltai Lovagrend káplánja és ft. Máthé Lajos újszentesi plébános jelenlétében. A templom padsoraiban az elhunyt családja mellett a szeretett orvosnő munkatársai, barátai, tisztelői is jelen voltak, és őszinte elismeréssel, hálás köszönettel adóztak emlékének. A gyászmise keretében ft. Szabó Péter kanonok, plébános, a Máltai Lovagrend káplánja felolvasta Őfensége Fra. Matthew Festing, a Máltai Szuverén Lovagrend Nagymesterének határozatát, amelyben post morten a pro Merito Melitensi érdemrend keresztjét adományozta dr. Bárányi Ildikó orvosnőnek, és amelyet Őexcellenciája Jakob Kripp báró, a Lovagrend romániai nagykövete juttatott el Temesvárra. Az érdemoklevelet az elhunyt leányának, Bárányi Ildikónak nyújtotta át ft. Szabó Péter kanonok, plébános. Az alábbiakban kivonatosan közzétesszük Francois Catto, a Máltai Lovagrend Romániai Szövetsége elnökének levelét. Az odaadás és önfeláldozás elismerésének jeleként, amellyel a rendünket szolgálta, H.M.E.H. Fra. Matthew Festing herceg és Nagymester határozata alapján a pro Meroti Melitensi érdemrend keresztjét adományozta dr. Bárányi Ildikó Máriának. Az 1920-ban alapított pro Merito Melitensi érdemrend adományozásával a Lovagrend elismeri a személyes hozzájárulást és erőfeszítést, amely megbecsülést és tekintélyt hoz a Máltai Szuverén Lovagrendnek a világban kifejtett karitatív munkájában. (...) Ez alkalom arra, hogy felidézzük dr. Bárányi Ildikó Mária önfeláldozó életét és tevékenységét a Romániai Máltai Segélyszolgálat keretében, a Máltai Lovagrend jelmondatának szellemében: a hit védelme és a szegények szolgálata, jelentősen hozzájárulva a rend karitatív és szociális tevékenységéhez mindennemű megkülönböztetés és önérdek nélkül, ugyanakkor a keresztény értékek szellemében a fiatal nemzedékben is erősítve a karitatív lelkületet. A Máltai Lovagrend romániai karitatív tevékenysége megszervezésének kezdeteitől dr. Bárányi Ildikó, más hasonlóan kiemelkedő kezdeményezővel együtt, egy igazi országos szociális hálózat kiépítésén fáradozott, amely ma több mint 1200 önkéntest számlál a 26 fiókszervezetben. Dr. Bárányi Ildikó a Máltai Segélyszolgálat Romániában alapító tagja volt és több mint 20 éve a temesvári fiókszervezet elnökeként tevékenykedett. Emlékét hálás szívvel őrzik mindazok, akik az általa létrehozott és vezetett máltai központ és az ott működő létesítmények – a Szent János idősek szociális otthona, házigondozás, segélyosztó központ, szociális kantin és ételfutár szolgálat, szociális tanácsadás, ifjúsági csoport – kedvezményezettjei. Őszinte tisztelettel Francois Catto A Máltai Lovagrend Romániai Szövetségének elnöke * * * Az érte elmondott imákban és sokak emlékező szeretetében tovább él közöttünk dr. Bárányi Ildikó. Sipos Erzsébet Nyugati Jelen (Arad) 2015. május 22.Fülöp Lídia 90. születésnapjáraÉletútjának 90. határkövéhez érkezett Fülöp Lídia, a Temes-parti város, Lugos köztiszteletben álló lakosa, számos próza- és verseskötet szerzője, a helyi irodalmi kör alapítója, majd elnöke, a Romániai Írószövetség tagja. A Temes megyei Újbálincon földműves szülők gyermekeként született 1925. május 22-én és a szülőház meg a táj vonzása, gyermek- és ifjúkorának élményei, emlékei olyan gazdagsággal ruházták fel, ami keveseknek adatott meg. És ő tudott gazdálkodni ezzel a jussal. Nem tartotta meg önmagának, nem zárta a ládafiába, hanem megmutatta a világnak és elosztogatta. Szövetségben a papírral meg a ceruzával, később az írógéppel, olyan munkatempót diktált magának, mintha fizettek volna érte. De nem fizettek, hisz az csak a nagyok kiváltsága, mondta néha Lídia, és a saját bukszájába nyúlt, hogy fedezze örök szerelme, az írás költségeit. Életízű hétköznapjairól és szárnyaló fantáziájáról azonban nemcsak megjelent kötetei beszélnek, hanem a szövőszéke is, amely mellett sok színes fonalból újraálmodta a múltat, és odavarázsolta mindazt, ami szemének és szívének kedves. Sokan és régen ismerjük Fülöp Lídiát, lugosi házának kapuja mindig nyitva állt barátai, tisztelői előtt, nagyon közelinek éreztük, ezért szólítottuk valamennyien Lidikének. Most, hogy Szatmárnémetibe vitte a vonat, és leányai szeretetének örvendhet nap mint nap, hát oda üzenjük: Isten éltessen, Lidike, erőben, egészségben! Kedves napilapod, a Nyugati Jelen nem felejt el, hamarosan irodalmi oldalán kíván viszontlátni Téged. Sipos Erzsébet Nyugati Jelen (Arad) 2016. április 9.Tavasszal születettA Temesvári Magyar Nyugdíjas Klub évfordulóhoz érkezett, a 17. születésnapjához, és Béres Margit, aki annak idején életre hívta, odaadóan bábáskodott mellette, és azóta is gondoskodik róla, így nyilatkozik: – Csak egy maréknyian voltunk abban a kirándulókat szállító buszban, amikor felvetődött a gondolat: jó nekünk együtt lenni, tegyük ezt gyakrabban, találkozzunk hetente. Csakis jó származhat abból, ha mi, nyugdíjasok, közelebb kerülünk egymáshoz, anyanyelvünkön jókat beszélgetünk, együtt szórakozunk, hogy érezzük: összetartozunk. És az ötletet tett követte. A kör pedig egyre bővült. Ma nyugdíjas klub néven ismernek bennünket, már akik ismerni akarnak, és nem legyintenek ajkbiggyesztve arra a szóra, hogy „az öregek”. Pedig tudni kell, hogy az öregek sohasem mondanak nemet, nem maradnak el a közös magyar rendezvényekről, tudnak lelkesedni, tapsolni, és amikor eljön az ideje, szavazni is! Az eltelt 17 évben jutott öröm is, üröm is, de ma is kitartunk egymás mellett. Érdemes volt dolgozni, és érdemes mindaddig, amíg ketyeg az óránk... Vaskos dossziét őrizget Béres Margit, benne névsorok, dátumok, újságcikkek, fényképek, mert a klub elnöke pontos munkát végez. Nemrégiben valaki azt mondta neki: Lassabban a testtel. Nem való már idős korban próbára tenni az erőt, gondozni a győrödi magyar honvédemlékmű környékét, mert megerőltető munka az. Végezzék a fiatalok. Erre az elnök válasza: – Mi örökbe fogadtuk az obeliszket, mert akiknek az emlékét őrzi, a mieink. Vállaltuk, nem testáljuk másra. És az idei március ott találta őket szerszámmal a kézben, irtották a gazt, 15-én pedig ott koszorúztak a tisztséget viselő emlékezők mellett. Sőt, a kokárdát is feltűzték egyesek, mondván: vér vízzé nem válik. A vizet üvegcsében tartogatták zsebükben a nyugdíjas „legények”, mert locsolkodás nélkül nem igazi a húsvét a klubban. De hogy ehhez meglepetés is társult, azt csak a beavatottak tudták jó előre: Kabát László, Kókai Antal és Varga Pál, akik vállalkoztak a játékra és vérbeli műkedvelőknek bizonyultak. Nótacsalogató, legényvallató volt a címe az összeállításuknak, s az őket vallató kérdésekre nótákkal válaszoltak a szereplők. A szellemes, humoros párbeszéd nagy tetszést aratott a nézők körében, sőt, maguk is bekapcsolódtak a nótázásba, ami igencsak felsrófolta a jókedvet. A tavasz ígéretes programját, a Magyar Költészet Napját idén is a szép szó dicsérete jellemzi a nyugdíjas klubban. József Attila születésnapja ünneplésre hangolja a tagságot annál is inkább, mivel hozzánk közel álló, kortárs, József Attila-díjas költő, Böszörményi Zoltán Megmaradni című költeményét szólaltatják meg a verskedvelők. „Őseim téglái a szavak. Belőlük építkezem, suttogom, pedig kiáltanom kéne, ébressze szavam hazámat, e szelíd vidéket, kitartásra biztasson, téged is, aki még érted a magyar szót: megmaradni, ez a küldetésünk, megmaradni mindenáron, mint soha nem múló fény kése az éjben.” Ízlelgetni, értelmezni, továbbgondolni kell a sorokat, és kimondva meg kimondatlanul odaállni a költő mellé, hisz a szavaiban feszülő gondolat az unokákat nevelő nagyszülőknek is üzen. A naptár figyelmeztet: a nyugdíjas klub 17. születésnapja egybeesik az anyák napjával, és e kis közösség naplójába újabb fényképek és bejegyzés kerül, igazolva a megmaradást. Sipos Erzsébet Nyugati Jelen (Arad) 2016. május 11.Jótékonysági koncert a Millenniumi templombanÉrdemrend dr. Bárányi Ferencnek A karitatív szellemiség, a zene szeretete és a tisztelet érzése hatotta át azt a több száz embert, aki részt vett a Millenniumi templomban szervezett koncerten az elmúlt vasárnap délután. A helyi Máltai Segélyszolgálat felkérésére a temesvári Incanto Quartetto és Art Kammerorchester művészei igennel válaszoltak, mint tették azt eddig is embert segítő nemes szándéktól vezérelve. Ezt a gondolatot hangsúlyozta mikrofon előtt az ünnepi esemény szóvivője, Rudik Christian, az Állami Opera ismert előadóművésze is, köszöntve az illusztris vendéget, Francois Catto urat, a Romániai Máltai Lovagok Szövetségének elnökét, valamint dr. Bárányi Ferencet, aki a megalakulástól napjainkig elkötelezett híve a Romániai Máltai Segélyszolgálatnak. A továbbiakban azt emelte ki a szóvivő művész, hogy Isten hajléka méltó helye a hálának és köszönetnek. A műsoron szereplő zeneművek ugyanis a pap zeneszerző Antonio Vivaldi remek szerzeményei a templom falai között könnyebben találnak utat az emberek lelkéhez. Magyar nyelven ft. Szabó Péter kanonok, plébános, a Szuverén Máltai Lovagrend káplánja, a rendezvény egyik kezdeményezője és szervezője üdvözölte a magas rangú hivatalos vendéget és az egybegyűlteket, majd baráti közvetlenséggel köszöntötte a 80. születésnapjához érkező Bárányi doktort, „Feri bátyánkat”. A személyre szóló máltai elismerést, az Őexcellenciája Matthew Festing, a Máltai Szuverén Lovagrend nagymestere határozatának megfelelően adományozott pro Merito Melitensi érdemrendet és oklevelet Francois Catto elnök nyújtotta át dr. Bárányi Ferencnek. Méltatta továbbá azt a sokéves munkát, amit feleségével, dr. Bárányi Ildikó orvosnővel együtt végeztek segítségre szoruló embertársaikért. A köszöntő és köszönő szavakat követően a hangszerek jutottak főszerephez. A kiváló hegedűszólisták, Corina Murgu koncertmester, Ovidiu Rusu, Nada Petrov, Traian Roman és a szimfonikus zenekar népes csoportja magas szintű művészi tudásról tett tanúbizonyságot. Vivaldi A négy évszak című versenyművének megszólaltatása és Schubert közismert műve, az Ave Maria csodálatos hangzása maradandó élménnyel ajándékozta meg a hallgatókat, és bizonyára még sokáig visszhangzik a klasszikus zene kedvelőinek szívében. Hosszan tartó zúgó taps közvetítette a köszönetet, élőszóban pedig Fekete Nagy László, a Romániai Máltai Segélyszolgálat temesvári filiájának elnöke fogalmazta meg háláját mindazok felé, akik önzetlen támogatásukkal szolgálták a szervezetet, és teszik azt ma is testi-lelki istápolásra szoruló embertársaikért. A május 8-án megtartott hangverseny bevételét a Szent János idősek otthona fenntartására fordítja a helyi máltai vezetőség, és ezúton is kifejezi köszönetét minden jótevőnek. Sipos Erzsébet Nyugati Jelen (Arad) 2016. szeptember 23.„Áldás a béjövőre, béke a kimenőre”Hol járt a nyáron? Mit látott, mit hallott, milyen élményekben volt része, mit hozott emlékként magával, amit szívesen megosztana velünk? Kinek ami a szívén, az a száján. Aki e felkérést megfogalmazta, haza beszélt, vagyis a magyar nyugdíjasklub programjára gondolt, ahol sohasem lehet üresjárat. Az elnöki tisztség ugyanis arra sarkallja Béres Margitot, hogy gondoskodjon megfelelő heti témáról, legyen annak sava-borsa. Ezen aztán szépen megosztoznak a jelenlévők, mert az érdeklődés, a kíváncsiság nem kopik meg az évek múlásával. És mert a klubtagok között vannak olyanok, akik itt születtek, ezt a vidéket vallják otthonuknak, de vannak olyanok is, akik a Kárpátok öleléséből költöztek a síkságra, érthető hát, hogy sok újat tudnak nyújtani egymásnak. Olasz Ilona ezen a nyáron a Hargita aljából hozott ajándékot magával: Kovács Piroska író két könyvét. Egyik az Orczád verítékével címet viseli, a másik székelykapuk Máréfalván címmel jelent meg, gazdag képanyag illusztrálja, közkincsnek minősíthető, hisz a magyarok millióihoz szól. S mert a mi vidékünkön nem forog közkézen e kötet, Olasz Ilona jóvoltából belelapozhatunk a nyugdíjas közösség épülésére. „Máréfalva esetében már a település nevével is gondban vagyunk. Nem szokványos név. Találgatásokra ad lehetőséget. A népi rege meséje szerint „Már e falu!” elismerő felkiáltásból alakult. Más vélemény úgy tartja, hogy egy Máré nevű vitézről kapta a nevét, csakúgy, mint a falu határában lévő Márévára.” Földrajzi fekvéséről pedig ezt tudhatja meg a magunkfajta érdeklődő: „Máréfalva ma Hargita megye Fenyéd községéhez tartozó falu. A Keleti-Kárpátoktól nyugatra, a Hargita-hegység és az Erdélyi-medence találkozásánál, a vulkáni plátó szélén helyezkedik el, a Székelyudvarhely–Csíkszereda közti útszakaszon. A fenti sorok azonban csupán eligazításul kívánnak szolgálni. Amiről szólni, amit közelebb hozni akartak Temesvárra települt székely nyugdíjas társaink, azok a székelykapuk, amelyek párjukat ritkítják. „A faragott kapuk a közösség élni akarásáról beszélnek, nemzeti önazonosságunk üzenethordozói” – írja a könyv szerzője. És folytatja: „Az 1567-ben készült Portajegyzékben tizenkilenc kapuval szerepel a település.” Az idő azonban nem állt meg. A kötetből megtudjuk, hogy Máréfalva római katolikus plébániája régi, 1645-ben már Szentegyháza volt. Egy püspöki irat szerint „Rákóczi György alatt alapították amint azt a régi szentegyház tornyának kövére vésett neve bizonyítja.” A mai temploma 1772-ben épült, védőszentje Szent Imre herceg. A falu néprajzi nevezetessége a galambdúcos székelykapu. Az eredeti helyén élő közel 100 sima kötött kapu és a 97 faragott kapu népi építészeti örökséget képvisel. A galambdúcos székelykapu a fafaragó népművészet igazi remeke, a székely ember fába vésett oklevele. A Székelykapuk Napján tartott tanácskozáson Hargita megyei néprajzosok, muzeológusok, kapufaragók részvételével úgynevezett Kapufórum jött létre, amely szeretne segíteni abban, hogy a kapufaragó művészet megőrizze lényeges jegyeit, ne váljék cifrálkodóvá – adják hírül a könyv sorai. Nem titok, hogy a székelykapu nem kis anyagi áldozatot követel. Komoly munka, hozzáértés, szív kell az elkészítéséhez, és sokféle szerszám: harcsafűrész, rámás fűrész, simító fejsze, kézi bárd, kézi gyalu, fakalapács, mintázó vésőkészlet, mérőeszközök, fúrók, kapcsok, és ezzel még nem soroltuk fel valamennyit. Bár manapság már sokat segítenek a gépek, a villanymotor, de így sem olcsó mulatság a székelykapu felállítása. (Egy faragott nagykapu ára a 90-es években a 4 millió lejt is meghaladta, idejében pedig 40-45 napot vett igénybe.) A fa kiválasztásáról a kapufaragó mester döntött. „Előbb megnézem az anyagot. Ha olyan, akkor nem vállalom. Erőst bogos fából és különösen cserefából nagy dolog azt kidolgozni. Háromszor annyit dolgozik az ember, mégis kivitele nem az a finom tölgyfáé. Igaz, nem tart annyi ideig, mint a cserefa, de az is kitart kétszáz évet, ha gondozzák” – mondja Dávid Mózes, az adatközlő. A díszítésről pedig így nyilatkozik: „Ügyelek, hogy ne térjek el a hagyományostól. Bennem az a tudat van, hogy amit én megfaragok, azt nem szégyellem, az az én saját munkám. A nevemet is ki merem írni a kapura. ... Nem szép az, ha túlságosan elaprózzák a színözést, összevissza tarkabarkázzák.” Más szóval, a hagyományőrzésnek megvan a maga tízparancsolata, és ebből nem engednek. A faragott kapuk fajtájukat tekintve különbözők és Európa tájain is fellelhetők. De térjünk vissza Máréfalvára, ahol minden székelykapuról ez olvasható: „Isten segedelmével építtette…” Az emberbaráti szeretetnek és tiszteletnek pedig ekként adnak hangot a kapufeliratok: „Isten hozott – ha mész – Isten veled”, „Szíves vendéglátó e kapu gazdája, de a gonosz embert furkósbottal várja”, „Térj be hozzánk, vándor, ha erre visz utad, ha jó a szándékod, itt szeretet fogad”, „Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez – testvér – ne légy hűtlen soha”, „Ha e zajló nagy világban baj és bánat kerget, jószándékú szívvel mihozzánk betérhetsz”, „Házad lehet bárhol, de hazád csak itt”. Lehetetlen megilletődés nélkül hallgatni a sok vihart megélt székely ember kőbe vésett, fába faragott üzenetét, és közben elismeréssel nyugtázhatják a mi vidékünkön élők, hogy bánsági falvainkban és tágas régiónkban is fellelhetők már a faragott székelykapuk. Mert nem csak az emlékét hozták magukkal az ide települtek, hanem a hagyománytiszteletet és a hozzáértést is. Gyökeret eresztettek a székelykapuk errefelé is, köréje gyülekeznek ünnepekkor és falunapokon mindazok, akik a megmAradást s a folytonosságot látják benne. Kapuállító című versében Magyari Lajos így vall erről: „…mert én marasztom az elmenőt, vigyázom nagyon a megjövőt. Nyárra ősz, tél hull az őszre… „Áldás a béjövőre, béke a kimenőre.” Sipos Erzsébet Nyugati Jelen (Arad) 2017. szeptember 25.Háromszéki orvosnapok tizenkettedszerJó és hasznos Szakmai és emberi kapcsolatok alakulnak ki, a résztvevők tudomást szerezhetnek a legfrissebb újdonságokról és nem utolsó sorban megszerezhetik kötelező továbbképzési pontszámuk egy részét – így foglalható össze a Háromszéki orvosnapok lényege. A többi hasonló rendezvénytől eltérően, amelyek egy idő után „kiégnek”, ezt az eseményt „szeretettel szervezik” – mondják az érdekeltek. – Fontos, hogy a szakorvosok ne csak egymással találkozzanak, hanem egymás között is működjön a kommunikáció, hisz ritka az a beteg, akinek „csak” egy baja van, minden mindennel összefügg. Legalább ennyire fontos, hogy az orvosi alapellátás gerincét képező háziorvosok szintén ehhez a társasághoz tartozzanak – mondta el megkeresésünkre dr. Deme Judit, az orvosnapok főszervezője. Az előadók között egyetemi tanároktól egészen friss végzősökig több szakember előfordult, sőt egy „civil is volt a pályán”, egy pszichológus személyében. – Nem csak a jó pap, hanem a jó orvos is holtig tanul. Jó az, hogy itt tapasztalt szakemberek megtanítják, hol van a nagykapu mellett a kiskapu olyan esetekben, amikor egy háziorvos félne dönteni – nyilatkozta dr. Sipos Erzsébet háziorvos. Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) lapozás: 1-24
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
